Novedades

Nuevo

Mi az, amit nyújtani tudok?

A ThétaHealing® módszertanát alkalmazva elősegítem azt, hogy őszintén találkozz önmagaddal, azokkal az érzéseiddel amelyekről nehéz beszélned, vagy megértened, vagy csak nem tudod magadnak pontosan megfogalmazni, hogy miről is szólhatnak, illetve elősegítem azok oldását és átstruktúrálását.

A lélek mindig érzi, ezáltal tudja, hogy mi az igaz abból, amit különböző módokon érzékel. A résztvevő feladata ennek figyelése önmagán belül, miközben a foglalkozás alatt feltárjuk a blokkoló érzelmi szálakat.

A "hozott" téma mindig megmutatja a tényleges "háttér beakadást" úgy, hogy nincs szükség az egyénről az egész életútját feltárni. Elegendő az adott témára összpontosítva megmutatni, hogy mi húzódik meg egy-egy szó mögött a mélyben.

Minden energia, és rezgés. A hang által formált szavak energiája nagyszerűen megmutatja hol kell mélyebbre "ásni". A ThétaHealer "tértartásában", az általa megfogalmazott gondolatok, érzések, kérdések is energetikailag összeadódnak. A ThétaHealer személye és minősége bitzosítja a biztonság érzetet, ami lehetővé teszi az egyén számára a őszíntébb önkifejezést, a hang és a jelenlét által közvetített rezgések pedig támogatnak a saját igazságunkkal való szembenézésre, megengedve magunknak az oly sokszor elnyomott fájdalom megélését, felszínre hozatalát.

A ThétaHealing is csak azoknak javasolt modalitás, akik hisznek abban, hogy egységben vagyunk a mindenséggel, vagy hisznek a teremtő erőben, Istenben, a szeretetben vagy bármi olyan "felsőbb" erőben, amely a fizikai testen túlmutatva alkotja létezésünk szerves részét.

A foglalkozások folyamán a blokkoló érzelmi szálak, hitrendszerek feltérképezését azok átalakítása követi, amely "letöltések" formájában valósulnak meg leginkább.  A letöltések egy meditációs "ima" formájában kerülnek megfogalmazásra kérésként a teremtő térhez. A résztvevő feladata megfigyelni, hogy ezek a megfogalmazások mennyire pontosak és elfogadhatók a számára.

A lélek mindig érzi, ezáltal tudja, hogy melyek ezek. A letöltések letanusításával és elfogadásával azok "egy magasabb szintre" emelik az egyént. A korábbi energetikai rendszere automatikussan átstruktúrálódik az új információk tükrében. Az érzékenyebb személyek ezt a folyamatot különböző módon képesek érzékelni,  képek, hangok, testi érzetek formájában is akár.

A változás azonnali, és/vagy néhány nap alatt "beépülő". Az önmegfigyelés alapvető eleme a változások megállapításának, amelyek a korábbi  "gombnyomogatós helyzetek", témák "feloldódódásában" vagy "enyhülésében" mutatkoznak meg. Új "reakció-minták" íródnak az agyba, amelynek eredménye gyorsan megmutatkozik az egyén életében. Ezek lehetnek teljesen újfajta reakciók, viszonyulások a részedről mások irányába, vagy fordítva. 

 

Ezeknek a változásoknak következtében könnyebbé válik a

  • fókusz visszaállítása arra, ami tényleg fontos a számodra;
  • tisztább rálátás önmagad belső motivációira, amelynek következtében a vágyak és cselekedetek harmonizálása közelebb kerül egymáshoz (önbecsapás vs mit is akar a szívem);
  • blokkoló érzelmeiddel szembe nézés (de csak ha Te is akarod), s ezáltal
  • az érzelmek megélése, amelyhez a legtöbb bátorság szükséges, elősegítve azt, hogy
  • a számodra fontos dolgokat szabadon kommunikáld, valamint
  • szembesülhetsz belső vágyaiddal, hogy merj önmagad lenni, s erről ne csak beszélj, hanem tedd is.

 

Hitrendszerektől függően, az oldások eredményeként a testi tünetekben is jelentős változás jöhet létre.

Személyes egyéni foglalkozások helyszínei:

XVIII. kerület Szarvas Csárda tér, Kálvin tér, VI. kerület, Deák F. tér közelében megegyezés tárgyát képezi.

Az üléseket On-Line és telefonon is nagyfokú hatékonysággal és biztonsággal lehet végezni.

Felmerülő kérdéseket a "chat" szolgáltatáson, vagy az helektrahealing@gmail.com e-mail címen keresztül szívesen megválaszolom.

Megrendelés esetén annak teljesítését követően még aznap, de legkésőbb 24 órán belül időpont egyeztetés végett telefonálni fogok.

ThetaHealing® Instruktort/Konzulenst úgy válassz, ahogy a lelked súgja meg, ki a számodra megfelelő személy, legyek az én, vagy bárki más.

Bizalmat köszönöm. 

További részletek lejebb.

Összehasonlítás
Gyorsnézet
Favoritos
Nuevo

 

A "10 tipp a belső gyermeked gyógyításához" című rendezvényünk az InterNations kereténb belül nagyon jól sikerült, és 40 perccel meghaladta az eredeti időkeretet az erdeti tervekhez képest.

Örömömre szolgált, hogy támogatást nyújthattam a megjelenteknek, és hálás vagyok a lehetőségért, hogy együtt lehettünk, közösen megteremtve ezt a tapasztalást.
Az előadás interaktív volt, és arra késztette a közönséget, hogy aktívan jelen legyenek és ténylegesen kapcsololódjanak önmagukkal.

Az eseményt követő támogató visszajelzések alapján úgy éreztem, valamilyen folytatása kell, hogy legyen ennek az eseménynek. Így jött létre ez a 4 hetes, 2-3 órás foglalkozásokból álló minisorozat.

 

A következő MAGYAR nyelvű, online workshop időpontja

2024. augusztus vége

2024. augusztus vége

2024. augusztus vége

2024. augusztus vége

 

Az élő esemény helyszíne

AGORA Közösség kávézó és találkozási pont

1085 Budapest, Üllői út 6. 

--------------------------------------------------------------------------------

A következő online ANGOL workshop esedékes

2024. július 2., vasárnap, közép-európai idő szerint 17:00-20:00 között

2024. július 8., vasárnap, közép-európai idő szerint 17:00-20:00 között

2024. július 16., vasárnap, közép-európai idő szerint 17:00-20:00 között

2024. július 23.,vasárnap, közép-európai idő szerint 17:00-20:00 között

 

Az online esemény Zoom linkjét a workshop sorozat megkezdése előtt küldjük ki a részvételre jogosultak számára.

A sorozat tartalma az alábbiak mentén alakul.

Maximum résztvevő 20fő

 

A 4 hetes workshopon tartalma

1. workshop

Belső gyermekünk létezésének újrafelfedezése

2. workshop

Reflekció azokon a kiváltó tényezőkön, amelyek visszatartanak bennünket attól, hogy kapcsolatba lépjünk belső gyermekünkkel

3. workshop

Fedezze fel, hogyan lehet kapcsolatba lépni a belső gyermekkel

4. workshop

A belső gyermek igényeinek megértése, rálátás és elengedése a régi mintáknak, valamint azok újakkal helyettesítése, vagyis integrációt.

 

Mindig könnyebb csoportban dolgozni, mivel mások jelenléte nagyobb felelősséget vált ki belőlünk és "fókuszban tart" minket. Azok, akik részt vesznek ezen az eseményen, hasonló energiákban osztoznak korábbi személyes élményekkel kapcsolatban. Az így keletkező együttérzés, és "sorsközösség" érzete biztonságérzetet nyújt számunkra abban, hogy jobban megértettnek, elfogadottnak érezzük magunkat önmagunk és mások által egyaránt.

A 4 alkalom során ráhangolódunk érzelmeinkre és számos olyan hiedelemre, amelyek szabotálhatnak bennünket a belső gyermekünkhöz való kapcsolódásban.

A workshopok folyamán ThetaHealing® letöltésekkel megerősítjük mindazt, amit megtanultunk és megértettünk magunkról, csatlakozva az univerzális tudathoz és energiaforráshoz. Az egyes események végén vezetett rövid meditáción belüli további letöltések kiegészítő támogatást nyújtanak a változások és magának a tanulási folyamatnak a megerősítéséhez.

.

Ez a 4 alkalmas workshop azoknak szól, akik érzik és hiszik, vagy nyitottak a gondolatra, hogy több mint háromdimenziós lények vagyunk, nem csak az emberi testben, hanem energetikai formában is. Akinek bizonyossága van abban, hogy az igazi változás belülről kezdődik, vagy aki egyszerűen érzi a hívást és bizik saját ösztönében, intuiciójában.

 

Amenyiben kérdése van a helektrahealing@gmail.com címen, ill

Viberen/WhatsApp-on/táviraton keresztül a +36 30 74 35 497 számon tudja azt jelezni..

 

Ez a workshop egy nagyszerű lehetőség önmagunk egy aspektusának mélyebb megismerésére és számos blokk oldására.

 

 

38 000 Ft
Összehasonlítás
Gyorsnézet
Favoritos
Nuevo

 

Mindig úgy érezted, hogy voltak korábbi életeid, de nem tudtál mit csinálni ezekkel az érzésekkel?

Látod, hogy sok mindenhez lenne "érzéked", s nem tudod mihez kezdjél velük?

Van egy nagyon erős, visszatérő gondolat, kép a fejedben, amely egy másik korszakba húz, s úgy érzed, éltél abban a korszakban?

Elvágyódsz egy másik kontinensre, egy másik korba, úgy érzed nem tartozol a jelen életedhez?

Vonz az "előző életek" koncepciója?

Szívesen "bekacsintanál egy másik" életedbe?

 

A "Reinkarnáció - Utaztatás" egyszemélyes foglalkozás folyamán vissza tudunk tekinteni egy másik életbe, ahol megnézhetjük, hogy milyen tapasztalások mentén zajlottak a főbb események, akár negatív, akár pozitív hozadékkal bírtak.

A "történet" megtekintése választ tud adni korábban megmagyarázhatatlan érzéseinkre és gondolatainkra, esetleges hitrendszereinkre.

A ThétaHealing elemeit beemelve az foglalkozás folyamán először kapcsolódunk a teremtő térhez, és az "innen kapott iránymutatás" mentén érkező életbe "utazunk vissza".

A foglalkozás folyamán a csakráinkat támogató kristályokat is használunk, amelyek további segítő energiákat tesznek hozzá a folyamathoz.

A megmutatkozó életleckék tanulságait a ThétaHealing eszközrendszere mentén ("letöltésekkel") feloldjuk és a tanult erényeket egy magasabb "szinten" integráljuk jelen életünkbe.

A lap alján további információk olvashatók az utaztatáshoz használt kristályokról.

Időtartam: 90perc

Helyszín: XVIII. kerület, Szarvas Csárda tér

Belvárosi helyszín esetén az alapdíj: 20.000Ft, amely az adott helység időarányos bérleti díjával egészül még ki.

(MagnetHáz/Kodály Körönd, Agora/Kálvin tér)

Időpont Foglalás: +36 30 7435 497

 

 

 

18 000 Ft
Összehasonlítás
Gyorsnézet
Favoritos
Nuevo

Sokszor érzed úgy, hogy nem vagy egyedül a szobában, pedig senki sincs ott?

Elhagyatott helyeken, épületekben különleges érzés kerít hatalmába?

Képes vagy érzékelni "jelenlétet" és megriaszt?

Elvesztettél egy számodra fontos személyt?

Úgy érzed rendezni valód van valamelyik eltávozott ismerősöddel és ezt "pótolni" szeretnéd?

Pusztán vonz a téma?

 

Amennyiben választ, vagy csak megnyugvást keresel a fenti kérdésekre és szeretnél egy biztonságos térben támogatást kapni egy esetleges "kapcsolódáshoz" a feltétel nélküli szeretet terén keresztül, kérj egy tájékoztató hívást a témában a + 36 30 7435 497-es telefonszámon. 

Összehasonlítás
Gyorsnézet
Favoritos
Nuevo

Helyszín: Személyes

Kamavéda Fénytemplom,

Budapest, Paulay Ede u. 18. III.em. 

Időtartam: három egymást követő nap

2023.február 05/06/07

09:30-16:30 CET

Nyelv: Magyar

Jelentkezés előfeltétele: sikeres ThétaHealing® Konzulensi Alaptanfolyam elvégzésének igazolása

Ref.: https://www.thetahealing.com/seminar-270476-details.html

 

----------------------------------------

A ThétaHealing® Advanced DNA Haladó szemináriumra jelentkezők rálépnek arra az útra, ahol önmagukhoz való viszonyukat még szorosabbra köthetik.

A szeminárium témakörei és az érzelmi munka eredményeképp megváltozik eddigi viszonyuk számos ki nem mondott félelmeikhez, nehezteléseikhez, és az adott témák "szereplőihez".

"Dimenzióugrás" a javából, egy olyan meditációs technika és spirituális filozófia mentén, amely megkönnyíti az egyén önmagához való letisztultabb kapcsolódását "hétköznapi alapon".

 

A szeminárium a következő témaköröket öleli fel:

Az "Ásás" technikájának ismétlése, további elmélyítése, bővítése.
A Mindenség Teremtőjének teréből azon programok letöltése, amelyeket a lélek több életen keresztül tudna elsajátítani. A letöltésre kerülő közel ezer minta finomítja, beülteti a már meglévő, vagy hiányzó mintákat, amelynek következtében lerövidül az út a teljesség megtapasztalása felé anélkül, hogy az adott mintákat negatív helyzeteken, több újjászületésen keresztül kelljen megtapasztalni.

  • A Vianna Stibal által három "R" néven emlegetett programok (resentment) ismertetése és
  • A Létezés 7 síkjának bemutatása és tapasztalása:
  • A Létezés Első Síkja: Ismerkedés a kristályokkal
  • A Létezés Második Síkja: kapcsolódás a növényekhez
  • A Létezés Harmadik Síkja: önmagunk és gondolataink újraértelmezése
  • A Létezés Negyedik Síkja: találkozás Őseinkkel, a síkhoz tartozó fogadalmak, kötések oldása
  • A Létezés Ötödik Síkja: találkozás egy általunk választott ötödik síkon létezővel, valamint a síkhoz tartozó fogadalmak, kötések oldása
  • A Létezés Hatodik Síkja: Ismerkedés a törvényekkel
  • A Létezés Hetedik Síkja: A Mindenség Teremtőjéhez való kapcsolódás útvonalai
  • A Létezés Síkjainak Egyenlete: Hogyan kapcsolódunk mi emberek a Mindenséghez?
  • Szabadon Szálló Emlékek
  • Bébi az Anyaméhben gyakorlat
  • Összetört Lélek Újrateremtése gyakorlat
  • A Szív Dala gyakorlat
  • Manifesztáció: vágyaink 3Dbe emelése az energetikai síkról
  • DNS3 előfeltételekre felkészítés

A szeminárium előfeltétele: ThétaHealing® Alapszeminárium
A szeminárium időtartama: három egymást követő nap.
A szeminárium anyagai:

  • Hivatalos magyar nyelvű munkafüzet (instruktor biztosítja)
  • "ThetaHealing® " - haladóknak, A mindenség erejének kiaknázása (szerző: Vianna Stibal) c. magyar nyelvű könyv

Az ár alanyi adómentes.

Ösztöndíj kérelem lehetséges, amelynek mértéke személyenként eltérő lehet. A kérelmét kérem, küldje meg az elektrahatzopoulos@gmail.com címre, megindokolva az igénylés részletes okát.

139 000 Ft
Összehasonlítás
Gyorsnézet
Favoritos
Nuevo

2024. július 04-07.

személyes

Időtartam: három egymást követő nap

csütörtök: de.11:00-19:00 
péntek: 
de.11:00-19:00 
szombat: 
de.11:00-19:00 
09:00-17:00 UTC/GMT +3 hours (EEST)

Helyszín: Athén, Görögország

Nyelv: angol/görög

Szeminárium kód: (thetahealing.com) kérjük a regisztrációt itt

https://www.thetahealing.com/seminar-335882-details.html

----------------------------------------------------

Figyelem: angol nyelvű oldalunkon a szeminárium dátumuk mások, tekintettel a nyelvre és a helyszínre (online vs személyes).

----------------------------------------------------

Hiszed, hogy több vagy egy három dimenziós valóságnál?

Érzed, hogy vannak különleges képességeid, hogy jobban érzékelsz dolgokat, mint mások, de ez tabu?

Vagy csak egyszerűen szeretnéd végre úgy érezni, hogy képes vagy a saját érzéseid kezelni, és gondolataid ennek megfelelően alakítani?

Vonz a máshogy gondolkodás, az, hogy bizonyos dolgok mögé láss és tudd kezelni őket úgy, hogy közben fejlődsz, gyarapodsz és önmagad legjobb barátjává válsz?

Akkor a ThétaHealing neked való.

Az alapszeminárium során megnézzük, milyen ügyesen fejleszted "hatodik érzéked".

Hogyan nézz máshogy a körülötted lévő teremtett világra, melynek következtében javul kapcsolódásod önmagadhoz, ezáltal a másokhoz és a mindenséghez való viszonyod is javulni fog.

Megtanulod megengedni magadnak a megengedést, rálépsz az elengedés útjára, s mindehhez elsajátítod az "ásás" hatékony technikáját, hogy mind önmagad, s egy kis gyakorlás után, kedvenc barátaid, arra nyitott szeretteid számára újfajta módon nyújts hatékony támogatást.

139 000 Ft
Összehasonlítás
Gyorsnézet
Favoritos