Magyar

"Kedves Elektra!

KÖSZÖNÖM, hogy a tanfolyamon részt vehettem.

Számomra 1 kihívás volt az eljutás, mert ismerve magam rengeteg minden érdekel és szeretem, ha mindent meg tudok oldani.

Amikor megbeszéltük a tanfolyam időpontját, számomra örömteljesnek és könnyűnek tűnt az Igen mondása, de mikorra az utolsó este eljött döbbentem rá mit tettem Én balga, mibe vágtam bele. Na, akkor este kissé szomorúság fogott el.

Persze még élcelődni volt kedvem kissé fanyarúl, de megis kaptam tőled (erre) a választ.

Reggel viszont már nagy készülettel teli izgalommal vártam mi lesz itt, kérem szépen.

Az első nap összességében nézve izgalmas volt a tanítás, kissé zavartak a körülmények abban, hogy nem úgy alakult minden, ahogy Én terveztem.

Viszont amit tanultunk aznap, egy részét már egyből alkalmazhattam a tanfolyam első napja után, és így még jobban feltöltődve érkeztem meg a második nap reggel.

Bennem a harmadik nap is kihívás elé állított, hiszen rá kellett jönnöm, nincs mit veszítenem, akármennyire is ragaszkodom mind ahhoz, mi eddig volt, mert tudtam, éreztem, hogy ez az új "dolog" a jót hozhatja nekem, nekünk.

{sláger szöveg is van ilyen}

Könnyedséget és lebegést felszabadító érzések jöttek belém estére, hiszen még a lábom is javult a gyógyítás után.

Persze otthon csupa kíváncsisággal vártak: Na, mi volt?

A bennem lévő változások és a sok "érzést kereső" mondatok, kérdések után (amelyekhez hasonlót eddig még soha nem halottam), örömmel töltve meséltem, hogy érdemes megújulni, változni, törekedni a teljességre melyet a Mindenség Teremtője már elkészített, hiszen FNSZ (Feltétel Nélkűli Szeret).

Mi is tegyük így.

Azóta öröm van bennem, mert így már az életem több lépcsőfokkal "feljebb kerűlt" a 7 sík felé.

Szeretettel Forintos Károly"

Nem vásárolható!
Összehasonlítás
Gyorsnézet
Kedvencekhez

"Gondolatok egy Theta Healing Alap tanfolyam margójára

Ne hallgass arra, hogy mások szerint milyennek kéne lenned. Mindig a belső hangra figyelj, arra, hogy te milyen szeretnél lenni." (Osho)

"A ThetaHealing® rendszere bárki számra elsajátítható, amennyiben úgy dönt, hogy ez a rendszer kell neki. Théta tanítót úgy válassz, ahogy a lelked súgja.." (E.H)

A történetem közel egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor a testem fizikai szinten jelezni kezdett. Porckorongsérvem lett többek között, ebből a csodából kettő, hogy ne legyenek magányosak. Többször alkottam magamnak kisebb agyi traumákat is közben, voltam "odaát", a kapcsolataim összeomlottak, ahogy én magam is, és valahogy minden romokban hevert körülöttem.

Négy évvel ezelőtt úgy éreztem révbe értem, a hajókormány a kezemben, végre az árral együtt úszok, a Nap süt, a csillagok együtt állnak, és a külső szemlélők szerint is boldog voltam, de a színfalak mögött ismét megjelentek az esőfelhők. A gerinc problémám kiújult, tülkölt, kiabált, ordított,az implantátumok kilazultak és végül megadtam magam az agy logikájának . Orvosi konzultációk, gyors döntések sora és teremtettem három műtétet a négy röpke év alatt. Az utolsó (igen, AZ UTOLSÓ) 2019.03.28-án volt esedékes, a pillanat tört része alatt lezajlott...őszintén remélve a teljes felépülésem és tudva lelkem mélyén a Miértet. A felépülés lassan haladt, csak mendegélt, toltam mint a kötelezőt...éreztem, hogy nem az igazi, valami gátol, akadályoz, a pillanatnyi depresszión túl, valami még hiányzik, hogy felébredjek... hiányzott az ÉLET belőlem.

Az események felpörögtek és a lelki-gödröm alján pislogva érkezett egy gondolat..Elektra...a csaj, aki hurrikánként söpört végig angolon, akiről kiderítettem, hogy Theta Healing oktató.. Ő kell, minden út hozzá vezet, meg kell tanulnom ezt a módszert általa, és írtam neki. Még aznap beszéltünk, elrinyáltam a kínom röviden, velősen, majd megkérdeztem tőle, mikor tart alaptanfolyamot. Válasza kész volt: "Mikor legyen?"... Kész..ennyi..nincs vissza út, csak előre van. Júniu s 14-én reggel belecsaptunk az Önmagammal való találkozás verejtékes folyamatába.

Nem volt ismeretlen számomra a Theta Helaing, egyszer régebben kezeltek is de a könyvet direkt nem olvastam, mert befogadó akartam maradni, elvárások nélkül mindarra, amit Elektra adhatott a három nap alatt. Ő volt az én Emberem. Erre az energiára, stílusra és előadásmódra volt szükségem ahhoz, hogy megtaláljam újra a Hitem, a bizalmam és szembenézzek Önmagammal. Dogmák, cicomák, hókusz-pókusz és misztifikáció nélkül, sírással, nevetéssel. Az ekkor már meglévő csípőfájdalmam hol jobban hol kevésbé, de jelen volt és foglalkoztunk is vele, de éreztem, hogy rám vár az oroszlán rész, a megoldás az én kezemben van. A képzést követően felkerestem az orvosom, mert bár tudtam, hogy a felszabadított lelki munka energiái felerősítik a tüneteket, de ez azon a határon volt, amire már azt mondtam elég és szükségem volt igazolásra, majd visszaigazolásra. Csípő-keresztcsont ízületi gyulladást diagnosztizált és gyulladáscsökkentőt kaptam, ct nem működött, így a tapasztalata mondatta vele, hogy nem mozdultak ki az implantátumok,de nem lehetetlen. Jó, gondoltam, akkor folytassuk amit TH-n elkezdtünk. Ásás. Hitrendszer cserék. Ásás. Lélekdarabkák csereberéje. A tanfolyamon tanultakat használva kőkeményen dolgozni kezdtem magamon minden nap, de közben a hagyományos orvoslást sem utasítottam el és mindaddig szedtem a gyulladáscsökkentőt, amíg azt nem éreztem, hogy a fájdalom a határaim alá kerültek. Ma, június 26-án azt mondhatom, rendben vagyok, a mai kontroll remek eredményt mutatott, minden a helyén, a visszaigazolás megnyugtatott, a fájdalmam egy mikro nagyságú és tudom is az okot, még egy ásás és kész. A lelkem és testem örömmel van tele. Megérkezett hozzám az Élet!

Köszönettel tartozom Elektrának, hogy megosztotta velem a tudását, a módszer menetét és eszenciáját, de leginkább azért, hogy mindvégig tartotta nekem a teret ezen az úton."

Kiss Andrea, Budapest TH Alaptanfolyam

Nem vásárolható!
Összehasonlítás
Gyorsnézet
Kedvencekhez

"Elektra kisugárzása erőt ad, hogy a hozzáérkező megnyíljon, teret enged az energiáknak, szabadon tudtam àramolni eddig mindig, amikor nála jártam! Képes felszínre hozni és meglátni/érezni az igazi probléma gyökerét és kérdésekkel és pozitív mondatokkal, Théta állapotban velem együtt újra értelmezni a világomat! Egyedül álló élmény, amit nyújt! Bizalommal ajánlom a barátaimnak és mindenki másnak is!"

Nem vásárolható!
Összehasonlítás
Gyorsnézet
Kedvencekhez

"ThétaHealing alap- és haladó tanfolyam: köszönet mindenért, jó hangulatban- és társasággal együtt tehettem szert az alaposabb önismeretre- jövőképre- magabiztosságra."

Zs. Andrea, Budapest, TH Alap-, Haladó Tanfolyamok

Nem vásárolható!
Összehasonlítás
Gyorsnézet
Kedvencekhez

"Anno sajnos nem sajátítottam el a ThétaHealing csínját-bínját, és nagyon sajnáltam. Több tanfolyam után is azt éreztem, hogy nem úgy megy ahogyan én szeretném. Találkoztam Elektrával, elmentem hozzá, aki az alapokat részlet gazdagom, könnyedén, kellemes otthonos környezetben vezette végig. Most önbizalommal teli, és sok-sok energiával felvértezve, boldogan állok bele akar az ásásba is! Ajánlom nyugodt szívvel, aki többet szeretne megtudni az életről, magáról, a ThétaHealingől és a kezébe szeretné venni az életének az irányítását!"

Edina, Budapest, ThétaHealing "Ásás újratöltve"

Nem vásárolható!
Összehasonlítás
Gyorsnézet
Kedvencekhez