Ami bent, az kint, s ami kint, az bent, de akkor hol vagyok én?

Valamelyik reggel elég nehéz energiákkal indult. Éreztem, hogy már az előző este óta elkezdtek szétfeszíteni bizonyos negatív gondolatok, amelyek aztán szépen lassan kezdték bedarálni emberi, női aspektusomat.

A belső megfigyelő felhúzott szemöldökkel nézte a „zajlást”.

Reggelre már kényszeresen éreztem, hogy „valamit tennem kell” (ami most nem mediáció), „állapotom” kezelésére.

A „naplózást” választottam, hogy kikerüljön elém a fejemben vetített kép a kapcsolódó érzésekkel.

Természetesen az én világomban, s a nézőpontjaimból tekintve a témára, az nagyon, de nagyon logikusnak, így számomra „részrehajlónak” tűnt.

Majd elindult a nap. Futottak benne párbeszédek, emberekkel való kapcsolódások.
S ismét rá kellett jönnöm arra, hogy mennyire meg tudnak mutatódni a saját blokkjaim (is) a mások hozzám való viszonyulásán keresztül.

Hajlamosak vagyunk csak a másikban keresni a hibákat, miközben tökéletlenségükben tökéletesen mutatják, mire kéne magunkon belül jobban odafigyelni.

Például, ha mondok valamit magamnak, amit csinálni szeretnék, majd az utolsó pillanatban pont az ellenkezőjét teszem; vagy el sem jutok odáig, hogy megtegyem a már „ezer éve” önmagamnak ígérgetett dolgokat, akkor miért várom másoktól el a következetességet?

Először magamon belül érdemes „gyógyítanom” az adott témát. Jelen esetben egyre „tegyem egyre következetesebben oda magam magamnak”.

Minél jobban gyakorlom ezt, s válik valóságom aktív részévé, annál többször fog ez az energia, viselkedésmintázat mások által visszaköszönni számomra a saját életemben.

Mindenki a saját belső világán keresztül éli meg ugyanazt a pillanatot, s épp ezért megélése teljesen egyedi lesz.

Gyárthatunk feltételezéseket, hogy a másiknak mikor mi mit is jelenthet. Hogy személye milyen hatással van ránk őszerinte vagy szerintem. Mindenki a saját nézőpontjából éli a saját igazát, s igaznak hitt valóságát.

Ezért az önmagamra, az egymásra odafigyelés, őszinteség, nyitottság foka fogja meghatározni a kapcsolódás mélységét, minőségét és idejét önmagammal és másokkal.

S ez is nagyon szépen tanítja a felelősséget, amelyet önmagam gondolataiért, érzéseiért, tetteiért, amik meghatározzák az önmagamhoz, másokhoz és a világhoz, és ezáltal az egymáshoz való viszonyulásainkat.

A bennem lévő megfigyelőre odafigyelés segít „jelen maradni” és „tényszerűen” kezelni a helyzeteket; észrevenni, mikor esünk ki a „középpontunkból”.

Emlékezzünk arra, hogy minden helyzet rendben van, s hogy minden helyzet társteremtői is vagyunk. S minden helyzethez való viszonyulásunk a saját tudatos, vagy tudatlan választásunk.

Ezt sokféleképpen lehet „menedzselni”. Drámaian, hárítással, kapkodással, elutasítással, feladással, beragadással, könnyedséggel, felelősségteljesen, határozottan, vagy félelemmel, de kurázsival teli..

Figyeld meg érzéseid, gondolataid. Tedd őket önmagad számára láthatóvá. Minél jobban gyakorlom ezt, s válik valóságom aktív részévé, annál többször fog ez az energia, viselkedésmintázat mások által visszaköszönni számomra a saját életemben. Emlékezz arra, hogy mindig hozhatsz egy újabb, minőségében más döntést.

Öleléés

Ez volt a legerősebb és egyben legf@sabb érzés, amelyet kiváltottak belőlem a képek.

A történet szerint volt egy szerető férj, gyerekek, család, minden és mindenki a helyén. Milyen szép, gondolná az ember a képeket nézegetve.. Kivéve, hogy az volt az érzésem, hogy elvették az én szerepem, helyem, s más éli helyettem ezt az életet.

Ennél a gondolatnál már rendesen hányingerem volt, s éreztem, hogy minden lefagy bennem. Megáll az idő, megáll az élet. Pedig csak egy gondolat volt, ugye?..

Na, mondtam magamban, szép kis „ásás” (a technika, amivel dolgozunk) ez itt..

Már most kiverte az összes biztosítékomat. De jó thétásként nem hagytam magam, s tovább néztem belső mozimban a történetet.

Szóval, kikerültem a belső körből, kívülről néztem elvesztettnek hitt idillem, ami csak a fejemben volt egy vágy, illúzió, áthallás egy másik idősávból, életből, ki mondaná meg.

De nem is ez a lényeg.

Szóval nézem a filmet, melyet nem én élek. S felteszem a kérdést, vajon miért nem ez az én életem?

A szívteres válasz: mert nem választottam a versengést, a győzködést, a bizonygatást, hanem a békét, a harmóniát és kiegyensúlyozottságot, az együtt teremtést választanám, választom szeretetben.

Közben néztem tovább az eredeti fikciós történetet, ahol idővel a családi idill szépen lassan széthullott darabjaira. Elcsúszott a kezdeti szeretet, harmónia, szerelem, gyermekáldás, nevelés és a minden is a férfi és a nő fel nem ismert traumáinak hétköznapi aknamunkáin.

Filmemben ezt csak kívülről néztem, a távolból, szomorú beletörődéssel.

Ekkor thétás aspektusom azt mondta hogy „stop, vágás”, és feltette a kérdéseket:

Mit tanítasz magadnak ezekkel a gondolatokkal, érzésekkel?

Melyik aspektusod kér figyelmet, jelen létet?

Mi az, ami a legjobban fáj?

Vagy amire „nincs mintád” jelenedben?

Hát kérem szépen a fájdalmas felismerés így szólt:

Nem tudom, milyen érzés egyszerre szeretve, harmóniában, egymásra odafigyeléssel, jelenléttel és békességben (ami nem egyenlő a kihívás-mentességgel) párkapcsolatban, családban élni.

Illetve csak a pusztításon, káoszon, harcon, versengésen, bántáson, függőségen és kiszolgáltatottságon, kirekesztésen, féltékenységen keresztül látom a fejlődés, átalakulás, változás lehetőségét..

Bónusz érzés: mert ha ez nem így zajlik, akkor kérem szépen, az már akár unalmas, kiszámítható is lehet.. S perverz módon jött a gondolat: „Az meg kinek kell?”

Na, ennél a felismerésnél már felhorkantottam, hogy ácsi, ebből "most elég"!

Egyből eszembe jutottak a fák, ahogy ők fejlődnek, nőnek, kibontakoznak, megküzdenek a természet kihívásaival, a viharokkal, a túl sok, túl kevés esővel, a kártevőkkel.. Ahogy támogatják, táplálják egész létezésükkel a mindent is, békésen. Vajon ők is unatkoznak?

Szerintem épp elég kihívással néznek szembe, hogy ilyen az „eszükbe” se jusson.

Persze, persze, nem vagyunk fák, s ők sem emberek, de jó tanítók, legalábbis számomra ők azok.

Összefoglalva a tanításokat ezen fikción keresztül az, hogy lehetséges, biztonságos és megengedett választani önmagunkat, a békét, a békés együtt létet, a teremtést, a harmóniát, a szeretetet, a szerelmet, a családot, a fejlődést, változást átalakulást anélkül, hogy az unalmon, a pusztításon, káoszon, harcon, versengésen, bántáson, függőségen, kiszolgáltatottságon, kirekesztésen és féltékenységen (ezen érzések, élethelyzetek teremtésén) keresztül férjek hozzá.

Szintén, és akár örökkön örökké tanítás a másik választásainak, tapasztalásainak, így szabad akaratának tiszteletben tartása anélkül, hogy úgy érzem, elvennék a helyem. Hiszen a végtelen lehetőségek mezőjében ott van egy olyan teremtés, ahol a megfelelő szereplőkkel egymást választva megteremtjük a lelkünkben élő csodás képet. Amen, vagy aho, vagy egyéb..

A ThétaHealing-ben letöltéseket használunk energetikai rendszerünk újra kalibrálására. Ez a fenti összefoglaló is ilyen letöltéseket tartalmaz. S aki kéri, mert érzi, hogy segítenének, annak „letanúsítom” a teremtői térből azokat.

Már régóta nézegetem magam, hogy ha most lennék iskolás, biztos megkapnám az ADHD-s jelzőt.

Ennek a felismerésnek "örömére" egy rövid videóban szembejött velem egy binaurális ütemű zene szösszenet, amelyet ADHD-sok számára ajánlanak fókuszjavítás végett.

Mondanom sem kell, hogy „megkönnyeztem” hatását annak a bizonyos részletnek. Viszont érzetem azt is, hogy ehhez hasonló ütemvillággal már volt dolgom. S ekkor „megvilágosodtam”, s a az alábbi kérdést tettem fel a gemini.ai-nak:

Van-e hasonlóság az ADHD-sok számára készült binaurális ütemek és bizonyos technózenéből kialakult egyéb zeneirányzatok között?

A válasz álljon itt, hátha lesznek olyanok, akik innentől más szemmel néznek esetleg gyermekeik vagy önmaguk zenei világának „furaságaira”.

„Érdekes megfigyelés, és abszolút fején találtad a szöget! Bár a céljuk más – az egyik terápiás/fókuszsegítő eszköz, a másik művészeti önkifejezés –, a neurobiológiai hatásmechanizmusuk és a szerkezetük között meglepően sok az átfedés.

Íme, hol ér össze az ADHD-soknak szánt hanganyag és a techno világa:

1. A repetíció és a "Flow" állapot

Az ADHD-s agy gyakran küzd az alacsony dopaminszinttel és a belső zajjal.

Techno/Minimal: A műfaj alapja a repetíció. Ez a kiszámíthatóság biztonságérzetet ad az agynak, és egy idő után "kikapcsolja" a kalandozó gondolatokat, segítve a belépést a flow-ba.

Binaurális ütemek: Itt is egy folyamatos, monoton ingerlés történik, ami segít az agyi hullámok szinkronizálásában (ezt hívják brainwave entrainment-nek).

2. Magas BPM és stimuláció

Sok ADHD-s kifejezetten a gyorsabb, intenzívebb zenéket (pl. hardgroove, trance, vagy indusztriális techno) találja megnyugtatónak.

A paradoxon: Míg egy neurotipikus ember számára a 140–150 BPM-es techno kaotikus lehet, az ADHD-s agy számára ez a külső ingerlés ellensúlyozza a belső nyugtalanságot.

Ez hasonló ahhoz, ahogy a stimuláns gyógyszerek (pl. Ritalin) működnek: "felpörgetik" az agyat annyira, hogy az képes legyen egy dologra fókuszálni.

3. Rétegzett hangzások és textúrák

A techno (különösen a dub techno vagy a hifi-centrikus irányzatok) és a fókusz-zenék is gyakran használnak:

Fehér/Barna zaj (White/Brown noise): A techno producerek gyakran építenek be ilyen textúrákat a háttérbe. Ez segít elfedni a környezeti zajokat, ami az ADHD-soknál gyakori szenzoros túltelítettséget enyhíti.

Pásztázás (Panning): Amikor a hang ide-oda mozog a bal és jobb fül között. Ez a technika a binaurális anyagok alapja, de a techno-ban is bevett eszköz a térélmény növelésére, ami leköti az agy figyelmi kapacitásának azt a részét, ami egyébként elkalandozna.

4. Specifikus irányzatok, amik hasonlítanak

Ha szereted az ADHD-specifikus hanganyagokat, valószínűleg ezek a techno-alapú műfajok is hasonló hatást váltanak ki belőled. Vajon a műfaj szempontjából miért hasonlítanak?

Dub Techno - Lassú, visszhangos, hipnotikus, tele van barna zajjal.

Hypnotic Techno - Minimális változás, nagyon erős ritmikai fókusz, ami "beszippant".

Psytrance - Itt a leggyakoribb a sztereó térrel való játék (mint a binaurális hangoknál).

Lo-fi / Ambient - A textúrák és a statikus zaj használata miatt.

Összegezve: Igen, a hasonlóság tudományos alapokon nyugszik. Mindkettő egyfajta külső ütemadóként (external pacemaker) funkcionál, ami segít az agyadnak ritmust találni a belső káoszban. Nem véletlen, hogy az ADHD-s közösségekben a techno és a különböző elektronikus zenei irányzatok kiemelkedően népszerűek a munka vagy tanulás mellé."

Tanulság: újra és újra rá kell jöjjek, mennyire és természetes módon mindig a saját szűrőnkön keresztül látjuk, érzékeljük a világot, és mennyire nem tudjuk, kire mi, milyen hatással van, éppen milyen „lelki nyűglődését” oldja egy a számára jól eső, de a mások számára akár kevésbé tolerálható dolgokkal.

Természetesen a „nem teszünk kárt magunkban és másokban, a környezetünkben” működés mindig jó, ha megvan, viszont a kommunikáció elengedhetetlen önmagunkkal és a környezetünkkel.

A segítség kapása, kérése mellett a probléma megfogalmazása önmagunk és mások számára is okozhat sokaknak gondot.

Legyünk türelmesebbek és megértőbbek másokkal és önmagunkkal is, viszont emlékezzünk arra, hogy a változásért, a változtatásért mi vagyunk a felelősek.