20 Cikk: Viszonyítási pontok

Viszonyítási pontok

Miért vannak és miért is fontosak?

Mi is a viszonyítási pont „hivatalosan”?

„A viszonyítási pont (vagy referenciapont) az a rögzítettnek tekintett pont, tárgy vagy rendszer, amelyhez képest egy másik test helyzetét, mozgását vagy változását meghatározzuk.

A fizikában és a mindennapi életben azért van rá szükség, mert a mozgás és a helyzet relatív – önmagában nem értelmezhető, csak valami máshoz képest.”

Miért is fontos számunkra ez? Gondoljunk csak bele, hogy születésünk pillanatától a „viszonyítási pontok” nélkül semmit sem tudnánk „értelmezni”, a „helyén” kezelni életünkben.

Szüleink, mint személyek, a ház, a családi környezet, a közösség vallása, identitás tudata mind-mind viszonyítási pontként jelennek meg. Ezekhez képest fogjuk tudni elkezdeni az „önmeghatározásunkat”.

A viszonyítási pont, vagy pontok önmagukban, a külvilágba tekintve, gyakran „kevésnek” bizonyulhatnak, ezért viszonyítási rendszerekben érdemes gondolkodni.

A viszonyítási rendszer része

a viszonyítási pont,

az irányok (merre van az előre, fent, lent)

időmérés, időmérték (mikor kezdjük a megfigyelést, meddig tart).

A családi szerkezet, a szülök, a testvérek, egyéb rokonok, azok viszonyulása hozzánk, jelenlétük, hiányuk is egy-egy rendszer.

Az óvoda, majd az iskola, a tanárok, az osztálytársak, az évfolyam egy másik.

Ahogy növünk, egyre nagyobb és összetettebb rendszerekkel kerülünk kapcsolatba. Egyre több rendszer elemet és a hozzájuk kapcsolódó szabályokat ismerünk meg.

A túl sok információ, a túl sok adat, a túl sok viszonyítási pont és rendszer egy idő után túlterhelhet minket. Főleg akkor, ha egymástól nagymértékben eltérő elemeknek kell, szeretnénk, szükséges megfelelni folyamatosan.

Hogyan lehet a „rendszer lefagyást” (apátia, depresszió, kedvtelenség, feladás, kilátástalanság és kedves társai) állapotát elkerülni, kezelni, esetlegesen módszeresen felszámolni?

Hogy elkezdünk befelé figyelni. Megtalálni a belső középpontunkat. A saját gravitációs, belső magunkat. Meghallani belső hangunkat. Az önmagunkból kiinduló irányokat.

Ez hogyan történik?

Önmegfigyeléssel. Kis lépésekkel. Kitartóan.

Egyszerű, őszinte megállapításokkal.

Mi az, ami tetszik, mi az, ami nem. Mi az, ami még belefér, s mi az, ami már nem. Mi az, amit szeretnék, s mi az amit már nem, vagy egyáltalán nem. Ezek felismerése, meghatározása önmagunk számára segíti a jobb, könnyedebb és igazabb igazodást másokhoz, a külvilághoz. Illetve általuk segítjük a külvilágot a hozzánk való harmonikusabb igazodásban.

Megtanít választani, dönteni és felvállalni önmagunk, főleg ha önmagunkat támogatni és nem pusztítani szeretnénk.

Mert az önmegtagadás, még ha udvariasságnak, figyelmességnek, önzetlenségnek is mutatja magát olykor-olykor, hosszú távon önpusztító.

Érdekesség: Nincs "abszolút" viszonyítási pont a világűrben. Még a Nap is mozog a galaxis középpontjához képest, és a galaxisunk is mozog a többi galaxishoz képest. Minden csak nézőpont kérdése!

Minden pillanat a miénk egy számunkra támogatóbb döntés meghozatalához, és annak végrehajtásához.

Választhatod önmagad, miközben végzed dolgodat, és számodra támogató módon támogatsz, segítesz másokat.

Menni fog, elhiszed?