A fájdalom egyrészt a testünk nyelve, amelyen keresztül velünk kommunikál. Jelzi, hogy valami nem működik a testen belül megfelelően vagy a külső behatások fenyegetik az integritását.
A fájdalom azonnali cselekvésre ingerel, hogy megvédjen egy „rossz”, fájdalmas állapot létrehozásán keresztül egy jövendőbeli még rosszabbtól.
A fizikai fájdalom emlékeztet arra, hogy mennyire sebezhetők, „törékenyek” vagyunk, ami alázatot tanít a létezésben.
A lelki fájdalom, ahol negatív érzéseket, például elhagyatottságot, gyászt, csalódást, magányt stb. élünk meg.
Az agy a fizikai és a lelki fájdalmat ugyanazon agyterületeken keresztül tapasztalja. Ez azt jelenti, hogy az agyunk igazából nem tesz különbséget a két eltérő forrásból érkező ingerek között. Mindkettőt veszélynek, fenyegetésnek kategorizálja és azonnali cselekvésre ingerel.
A fájdalomra modják azt, hogy „elkerülhetetlen”, de a szenvedés, ami a fájdalomhoz való viszonyulásunk, már kicsit rajtunk is múlik, amire lehetünk tudatosak vagy egyáltalán nem.
A szenvedés ott kezdődik, ahol a fájdalom véget ér. Ha a fájdalom egy éles jelzés, akkor a szenvedés az a történet, amit köré építünk.
Míg a fájdalom gyakran fizikai és pillanatnyi, a szenvedés mentális és időbeli: a múlton való rágódás vagy a jövőtől való félelem táplálja.
A vágy az egyfajta ragaszkodás. Amikor szenvedünk, valahol azt akarjuk, hogy a kellemes dolgok folyamatosan jelen legyenek, a kellemetlenek pedig azonnal szűnjenek meg.
A szenvedést úgy is felfoghatjuk, hogy ragaszkodunk egy fájdalmhoz, amelyet ahelyett, hogy elengednénk, ellenállunk neki.
Ha tudatosítjuk magunkban a fájdalom célját, hogy miért létezik, milyen célt szolgál, mire mutat rá, akkor értelmet nyer létezése.
A szenvedés pusztító, ha értelmetlennek, igazságtalannak, oda nem valónak stb. ítélem meg. Vagy a múltra, vagy egy potenciális jövőre telkint, ahelyett, hogy a jelennel, a tényleges valósággal foglalkozna.
A fókuszom én választom meg. A szándékomat én határozom meg. S a jelenben végrehajtott, vagy elmulasztott cselekdeteim is az én döntéseim tükrözik.
A fájdalom a fejlődést szolgálja, mert megmutatja, mire kellene odafigyelni, és azoknak a dolgoknak jelen lenni.
Aláírom, könnyebb mondani és megérteni, mint újra és újra nekivágni, kitartani és tenni.
Ilyenkor emlékeztetem önmagam a választás felelősségére -is.
