05 Cikk: Hogy állok a megbocsátással, ha a gyermekemmel "balhézom"?

5 pontos TESZT megoldással

1 Ha gyermekem rosszat tesz nekem, velem (tudatosan, vagy tudattalanul - még ha kicsi, akkor is tekinthetek egy tettre, úgy, hogy az számomra sérelmes), az a legvalószínűbb, hogy...

a) addig nem szólok gyermekemhez, amíg bocsánatot nem kér;
b) szembesítem az érzelmeimmel, vagyis elmagyarázom neki egyszerű szavakkal, hogyan érzem magam;
c) nem törődöm azzal, ami történt, továbblépek.

2 Ha gyermekem, vagy akit szeretek, nem kér tőlem bocsánatot, akkor
a) dühbe gurulok, és kimegyek a szobámból;
b) tudatom vele, hogy hajlandó vagyok megbocsátani bármelyik pillanatban;
c) úgy teszek, mintha nem érdekelne a dolog.

3 Amikor egy régebbi kellemetlen helyzet sérelmét a jelenben egy hasonló helyzetben átélem,
a) emlékeztetem gyermekem, milyen fájdalmat okozott nekem (már korábban is hasonló tettével);
b) igyekszem feloldani a haragot, és másra fordítani a figyelmem, így az energiáimat;
c) azt mondom magamnak, hogy a sérelmeket el kellene felejtenem mintsem számon tartanom.

4 Mikor hibát követek el, elég nagy a valószínűsége annak, hogy
a) másra mutogatok, vagy megmagyarázom gyermekemnek (akár érti, akár nem), miért nem én vagyok a hibás;
b) odamegyek gyermekemhez és bocsánatot kérek tőle;
c) rosszul érzem magam, de inkább magamban rágódom azon, amit elkövettem, de nem teszek semmi mást.

5) Mikor gyermekem szembesít azzal, hogy valamit elrontottam
a) védekezni kezdek és egyből mást hibáztatok;
b) bocsánatot kérve bevallom, hogy valóban én hibáztam;
c) minden átmenet nélkül "egyszerűen" témát váltok.

Értékelés:

Legtöbb a) válasz esetén: nagy a valószínűsége annak, hogy első reakciónk a düh, és a düh érzetéből reagálás. Ebben az esetben érdemes megállni és megnézni, hogy a düh érzése milyen hatással van ránk, milyen (később elfogadhatatlanak tekintett) cselekedetre késztethet minket gyermekünkkel, vagy másokkal szemben.

Legtöbb b) válasz esetén: a bocsánatkérés, konfrontáció és elengedés hármasa jelen van, ami lehetővé teszi, hogy valóban szeretni tudjuk magunkat és a másikat, így képesek vagyunk gyermekünk igényeinek kielégítésére és igazának visszaigazolására "véres konfrontációk" nélkül.

Legtöbb c) válasz esetén: magatartásunk konfliktus kerülő, ami megnehezíti önmagunk őszinte képviseletét kapcsolatainkban, nem adunk magunknak lehetőséget arra, hogy átérezzük a konfrontációból nyerhető önigazolás, önmegbecsülés pozitív erejét, s olyan mintát mutatunk gyermekünknek, amely következtében nehezen fog kiállni saját magáért a jövőben.