15 Tanmesék 1: A Vad és a Vadász (by HEli)

Tanmesék

A vad és a vadász

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy férfi, de volt belőle akár több is, csak más-más kiadásban, s mégis volt bennük jó pár közös vonás. Sármosak voltak, műveltek, kedvesek, egyedi humorral.

Egyesek sportosabbak, mások kevésbé, de egyértelműen megnyerő modorral, olykor-olykor már kínosan pontos figyelmességgel. Ahol megfordultak, ott mindig akadt legalább egy nőnemű lény, akinek fennakadt tudatlan tudatalattijának szűrőjén e nemesebbnek tűnő férfi fajta. Volt bennük valami megmagyarázhatatlan, valami titokzatos, valami húzó, vonzó erő, amelyre felfigyelt nőiségük egy (sérült) aspektusa.

Ezek a nők, akikre hatással volt ezen férfiak feromonja, energia csápja, intellektusa, tudása, tapasztaltsága, szintén felismerhetők voltak, szinte tipikusnak mondható, egy kis lebecsmérlő hangnemmel kijelentve akár „csoportosítható” módon. Lehet nem a legszebbek, de rendezettek, akik próbálnának magukra odafigyelni egyre jobban és jobban.

S vannak, akinek ez sikerül is többé-kevésbé, hol így, hol úgy, de összességben még nem találtak vissza önmagukhoz, erejükhöz, szeretetükhöz. Még könnyen elvarázsolódnak, ha a megfelelő szavakat hallják, ha a megfelelő módon figyelnek oda rájuk, hisz az élet forgatagában már régen elvesztették kapcsolódásuk fényükkel, belső lényükkel.

Már régen elfeledték, hogy milyen az, mikor őszintén választják őket. De, lehet csak szimplán naivák, hiszen anyáik is azok voltak, s legtöbbünk, valljuk meg őszintén, s jobb esetben, saját kárunkon tanulunk – vagy még akkor sem.

Szóval emberünk, a fenti sármos, ki tisztában van hatásával, de belsejében hordozott lelki sérüléseinek valóságával nemigazán, természetes módon vadász. De hát minden férfi az valahol, nemdebár.

S ez így van jól.

Az okos vadász energiatakarékos is ám. A lehető legkevesebb energiabefektetéssel a legnagyobb vadat szeretné elejteni, de igazából bármelyik megteszi, csak könnyű zsákmány legyen ám, ugyebár.

Érzékenysége a legtöbb nő számára el sem képzelt tartományokban mozog, hiszen az ember lánya is elhitte, hogy a férfi kemény, nem lehetnek (ergo nincsenek) mély érzései (most erősen általánosítunk, mert ez egy tanmese), s egy érzéketlen tuskó (khm, bocsánat ismét).

S ez a tévhit óvatlanná teszi a nőt, s észre sem veszi, hogy a vadász már rég letapogatta szuper érzékeny érzékelőivel lelkének sebezhetőségét, s már rég megtalálta a „rést a falon”. Itt kedvességével, vélt s az adott pillanatban valós jelenlétével beszivárog a nő jelenébe, figyelmével elvarázsolja, s a már oly régóta vágyakozó nő gyorsan el is vész vágyálmaiban, miközben azt hisz – amit épp akar. S itt felhangzik egy cseppet sem együttérző ördögi kacaj, s aki jól figyel, az öniróniát is enyhén kihallja.

De térjünk vissza tanmesénkbe, ahol vadászunk intelligens fajta, jól keveri az idő, hely, események, kifogások és lehetőségek, vagy azok hiányának kártyáit. Hol megjelenik, hol eltűnik, de mindig hatással van, s hagy annyi impulzust, hogy hölgyünk érezze a törődést, aki észrevétlenül válik hasonlóvá egy horogra akad fickándozó halra, akit egy hálóban még a vízben tartanak, mert hát sok hal van a tóban, vagy folyóban. S vadászunk szereti a változatosságot, de szabadságát még jobban.

S ez is rendben van.

Gyűlnek a halak, az elejtett vadak s e bőség okozhat gondot, mert a többszörösen megosztott figyelem „hibázik” egy idő után, s a szépen szőtt történetek hálóján kisebb nagyobb rések támadnak, amelyekre az intuíciójára korábban nem hallgató nő egy idő után mégiscsak felfigyelhet ám.

Az elején még elhessegeti ezeket a gondolat foszlányokat, kellemetlen, feszítő érzéseket, hisz olyan szép dolgok történnek vele, mint a mesében. S észre sem veszi, hogy egy tanmese főszereplőjévé vált időközben.

Vadászunk nem zavartatja magát, több kártyával, cinkelt kockákkal játszik, fegyverét nadrágjában hordja és csábításra használja meglepő sikerrel. S ha úgy érzi, elkezd szorulni a hurok, s megváltozik a szélirány, egyszerűen lelép. Eltűnik az erdő sűrűjében, otthagyja a parton a félig kibomlott hálót és angolosan lép egy nagyot a következő vadászmezőre. Neki mindegy merre jár, mert amire vadászik az magától jön vele szembe, szinte felkínálja magát, s ő csak levadássza a legnagyobb együttérzéssel, csak nála ez mást jelent, mit vadászatának tárgya számára.

Tanulság:

A vad teremti a vadászt és a vadász a vadat, s addig, amíg nem ismeri fel a vad, hogy ki nem elégített, elfolytott érzelmei, vágyai, lelki sérülései erdejében kering, addig bármikor meglepheti őt benne egy, vagy akár több vadász.

S e "nemes lelkek" megmentőnek álcázzák magukat, pedig ők is csak áldozatok, akiket "levadászott" saját tanmeséjük története, amelynek sötét erdejében hitegetik önmagukat -leginkább egyedül, elveszetten.